• Telefon : 49 542 180

18ápr
2016
0

Szociopoly – interaktív színházi társasjáték a Brassaiban

2016. április 5-én iskolánkban került megrendezésre a Szociopoly interaktív színházi társasjáték, a Mentőcsónak és a „GYERE” Gyerekesély Egyesület közös produkciója, amelyen az iskola diákjai és tanárai mellett a helyi gimnázium tanulói és oktatói is részt vettek. Az érzékenyítő előadás célja a szegénységgel kapcsolatban kialakult előítéletek felszámolása. Ma Magyarországon a szegénység mintegy másfélmillió embert érintő probléma, […]

15ápr
2016
0

Brassaisok az Országos Illemtani Csapatversenyen

„Nem másokért viselkedünk, hanem önmagunkért és egymásért.” Az idézet dr. Sille István : Illem, etikett protokoll című könyvének mottója. A mű szerzője volt az Országos Illemtani Csapatverseny zsűrijének elnöke 2016. április 14-én, Győrben. A döntőbe jutott csapatoknak rendkívül sokrétű tudásról kellett számot adniuk. Köszöntőírás, versenytáncok azonosítása, terítés, menü összeállítás, villámkérdések, baki vadászat is szerepelt a […]

12ápr
2016
0

Digitális témahét a Brassaiban

Intézményünk is csatlakozott az első alkalommal meghirdetett Digitális Témahéthez, melynek időpontja 2016. április 4-8. között volt. A rendezvényt az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezte, a koordinálásáért pedig az Informatikai Vállalkozások Szövetsége volt a felelős. A Digitális Témahét célja volt többek között a digitális pedagógia terjesztése, alkalmazásának mélyítése annak érdekében, hogy az iskolai pedagógiai eszközök, alkalmazott módszerek […]

07Már
2016
0

Tagintézmény-vezető álláspályázat

  Szerencsi Szakképzési Centrum                             a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Szerencsi Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Szakképző Iskolája tagintézmény-vezető (magasabb vezető) beosztás ellátására. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony         […]

02Már
2016
0

“Gazdálkodj okosan” vetélkedő

Mindannyian tapasztaljuk, hogy a pénzzel kapcsolatos döntések részét képezik mindennapjainknak. Jóval egyszerűbbé és kiszámíthatóbbá válhatnak hétköznapjaink, valamint a jövőnk is, ha tisztában vagyunk a személyes pénzügyeinket érintő néhány egyszerű dologgal, és tudjuk, hogy mikor, mire érdemes figyelnünk. Iskolánk kiemelt feladatának tartja a középiskolás korosztály pénzügyi tudatosságának fejlesztését. Ennek érdekében februárban tematikus programsorozatot indítottunk: két pénzügyi […]

01Már
2016
0

Brassais diákok sikere az Erzsébet – vetélkedőn

A Magyar Üdülési Alapítvány idén negyedik alkalommal hirdette meg az Erzsébet-vetélkedőt Kárpát -medencei iskolák 3 fős csapatai számára.   A többfordulós verseny során a diákoknak a magyarság kultúrájához, történelméhez, természeti értékeihez kapcsolódó kérdésekre kell válaszolniuk. A versenyre nevezett 156 csapat közül a legjobb 10 vehetett részt a 2016. február 26-án Budapesten, a Duna Palotában megrendezésre került […]

15feb
2016
1

Kísérletek délutánja a Brassaiban

Immár második alkalommal került sor a „Kísérletek délutánjára” a Szerencsi SzC Brassai Sámuel Szakképző Iskolájában. A természetismeret munkaközösség által szervezett, a diákok körében népszerű rendezvényen a környékbeli általános iskolák 7 – 8. osztályos tanulói is részt vettek. Az interaktív programon a természettudományi tantárgyak iránt érdeklődők fizikai, kémiai jelenségeket figyelhettek meg, majd végezhettek el ők maguk […]

05jan
2016
0

Felnőttoktatás

Szerencsi SzC Brassai Sámuel Szakképző Iskolája 3580 Tiszaújváros, Rózsa út 10. Telefon: 49/542-180 Honlap: http://brassai-tiszaujvaros.hu/ E-mail: brassai@brassai-tiszaujvaros.hu Facebook: https://www.facebook.com/brassai.tiszaujvaros   A Szerencsi SzC Brassai Sámuel Szakképző Iskolájában piacképes szaktudásra tehet szert! A második szakma megszerzése felnőttoktatás keretein belül életkortól függetlenül államilag finanszírozott! Előnyök: ingyenes képzés esti tagozaton tanulószerződés köthető államilag elismert, OKJ végzettség diákigazolvány Az alábbi szakképesítésekre […]

03jan
2016
0

Karácsonyi jutalomosztás tanulóinknak

Követve a több éves hagyományt, a karácsonyi ünnepek előtt a „Tiszaújvárosi Brassai Sámuel Szakközépiskola- és Szakmunkásképző diákjainak oktatásáért, neveléséért, és kultúrájáért” Alapítvány ajándékkal kedveskedett az iskola pedagógusai által kiválasztott tanulóknak. Olyan diákok kaphatták meg ezeket a csomagokat, akik jó tanulmányi eredményükkel, magaviseletükkel vagy közösségi munkájukkal példát mutatnak társaiknak. Az ajándékokat a Brassai tanárai ajánlották fel. […]

Page 8 of 11