• Telefon : 49 542 180

29Már
2017
0

Brassaisok sikerei országos versenyeken

2017. március 18-án került sor Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Stefánia palotájában a Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület által szervezett országos tanulmányi versenyek döntőjére, melyen iskolánk két csapata is részt vehetett. Az „Örökségünk ’48” elnevezésű történelmi vetélkedőn Balla Bátor, Nótár Erik Márk és Széplaki János 10.G osztályos tanulók a 11. helyen végeztek. Felkészítő tanáruk Kiss Éva. A […]

22Már
2017
0

Tiszaújváros kitüntetettjei – 2017. március 15.

„Tiszaújváros Közneveléséért” életműdíjat kapott Terpák László mérnöktanár Középiskolai tanulmányai után 1986-ban mezőgazdasági gépészmérnök, majd 1988-ban mérnöktanári végzettséget szerzett. 1991 decemberétől dolgozik iskolánk elődintézményében, mint szakmai tanár. 2006-ban pedagógus szakvizsgát tett le, közoktatás vezetői szakiránnyal. Többször szerepeltek sikerrel az általa felkészített tanulók országos szakmai versenyeken. Tanulóival mindig igyekezett magas szintű szakmai tudását, tapasztalatait átadva, közvetlen légkör […]

05Már
2017
0

Ideiglenes felvételi jegyzék – 2017/2018. tanév

Kedves Szülők és Felvételiző Diákok! Megtörtént a felvételi jelentkezési lapok feldolgozása, nyilvánosságra tudjuk hozni az ideiglenes felvételi jegyzéket. A beérkezett jelentkezési lapokból nem derül ki, hogy a jelentkezők iskolánkon kívül milyen iskolákat jelöltek még meg, és azt hányadik helyen tették. Nem csak azok a diákok kerülnek be egy adott osztályba, akinek a rangsora kisebb, mint […]

22feb
2017
0

Lakossági hírlevél szülőknek

2017. február 7., a Biztonságos Internet Nap alkalmából a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a Borsod -Abaúj Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvánnyal közösen iskolai bűnmegelőzési programot hirdetett. Most szeretnénk a problémát a szülői oldalról is megvilágítani, ezért fogadják szeretettel a témához kapcsolódó Lakossági Hírlevelünket. Tisztelettel Az ELBIR Szerkesztői

15feb
2017
0

Gyakornoki program

Bukta Márta mb. igazgató asszony képviseletében, 2017. február 14-én Egerben részt vettünk a GINOP 5.2.5-16-2016 Gyakornoki program – támogató szolgáltatások c. projekt észak-magyarországi regionális megnyitóján. A regionális megnyitó célja a gyakornoki program fontosságának erősítése volt, amely a tagintézmények érdeke, a végzős diákjaink elhelyezkedését segíti. Mivel a Szerencsi Szakképzési Centrum konzorciumi partnerségben áll a Gyakornoki program […]

12feb
2017
0

Mecénás ösztöndíjak a Brassaiban

Az intézményi javaslatok alapján a Tiszaújvárosi Mecénás Közalapítvány kuratóriuma döntött a 2016/2017-es tanév I. félévi tanulmányi ösztöndíjainak odaítéléséről. Az önkormányzat által finanszírozott, egységesen 25 ezer forintos ösztöndíjat osztályonként egy-egy tanuló kaphatja meg, ez idén 87 általános- és középiskolai díjazottat jelent. Az alapítvány képviseletében Makrai Marianna, valamint dr. Fülöp György alpolgármester adta át a jó tanulóknak a megérdemelt oklevelet, a vele […]

05jan
2017
0

Felnőttoktatás 2017.

Szerencsi SzC Brassai Sámuel Szakképző Iskolája 3580 Tiszaújváros, Rózsa út 10. Telefon: 49/542-180 Honlap: http://brassai-tiszaujvaros.hu/ E-mail: brassai@brassai-tiszaujvaros.hu Facebook: https://www.facebook.com/brassai.tiszaujvaros   A Szerencsi SzC Brassai Sámuel Szakképző Iskolájában piacképes szaktudásra tehet szert! A második szakma megszerzése felnőttoktatás keretein belül életkortól függetlenül államilag finanszírozott! Előnyök: ingyenes képzés esti tagozaton tanulószerződés köthető államilag elismert, OKJ végzettség diákigazolvány Az alábbi szakképesítésekre […]

04jan
2017
0

Kísérletek délutánja – 2016. december 6.

A miskolci Herman Labor munkatársai Mikulás napján tartottak egy látványos, izgalmas kísérletsorozatot iskolánkban, ami óriási élmény volt a résztvevő vendégeknek, saját tanulóinknak és tanárainknak egyaránt. A rendkívül szimpatikus kísérletvezetők gördülékenyen, holt idő nélkül, a vendégek bevonásával szereztek nekünk egy „tudományos-fantasztikus” délutánt. Kaptunk hideget (számos folyékony nitrogénnel végzett „boszorkányos” kísérlet volt), meleget is (lángoszlopok táncoltak zenére). […]

20dec
2016
0

Nyílt órák a Brassaiban

Brassai Nyílt óráinak beosztása 2017. január Dátum Óra Tantárgy Pedagógus Tanterem Január 09. 4. óra 10:50-11:35 Matematika Zsóriné Mezei Anita 7 Január 10. 1. óra 8:00-8:45 Természetismeret Herczegné Szabó Anita 13 Január 10. 2. óra 8:55-9:40 Történelem Wágner Judit 16 Január 11. 3. óra 9:50-10:35 Természettudomány Jakab Kinga 13 Január 12. 1. óra 8:00-8:45 Matematika […]

Page 2 of 9