• Telefon : 49 542 180
Brassai Sámuel (1797-1897)

Brassai Sámuel (1797-1897)

Brassai Sámuel

(Torockó vagy Torockószentgyörgy, 1797. június 15. vagy 1800. február 13. – Kolozsvár, 1897. június 24.), nyelvész, filozófus, természettudós, az „utolsó erdélyi polihisztor”, az MTA tagja. Foglalkozott földrajzzal, történelemmel, statisztikával és közgazdaságtannal, a zene elméleti kérdéseivel, esztétikával, műkritikával is. Az oktatásügyben számos reform elindítója és előmozdítója volt; hozzájárult a korabeli tudományos eredmények népszerűsítéséhez.

Családja

Nagyapja, egy Welmes nevű, tehetős brassói szász családból származó asztalosmester, Torockón telepedett le, ahol származása helyéről Brassainak kezdték nevezni. Fia, azaz Brassai Sámuel apja, aki Brassai W. Sámuelnek írta nevét, torockószentgyörgyi, utóbb szentmihályfalvi unitárius lelkész, nagy műveltségéről volt ismert, aki akárhányszor gyalog ment Tordára, hogy könyveket kölcsönözzön az iskolai könyvtárból. Anyja Koncz Krisztina, Koncz Gergely torockószentgyörgyi unitárius pap leánya volt; mindkét szülő magas, szikár termetű.

Élete

Brassai Sámuel a szülői háznál sajátította el a zenét és a természettudományokat, illetve a német nyelvet. Miután a rendes iskolákat elvégezte, utazásokat tett Magyarországon és Erdélyben, elsősorban természettudományi szempontból; 21 éves korában nevelő volt eleinte egy Makrai, azután a gróf Bethlen családnál és természetrajzból tartott magánórákat Erdély nevezetesebb családjainál. 1834-ben Kolozsvárra költözött, ahol megalapította a Vasárnapi Újságot. 1837-ben tanszéket nyert a kolozsvári unitárius főiskolán, ahol 1848-ig a történelmet s földrajzot, később matematikát és természettudományokat tanította; 1845-től a bölcselet tanára is volt. Az ő nevéhez fűződik az 1841-ben elfogadott tanügyi reform, melynek során az oktatás nyelve a latin helyett a magyar lett. 1848-ban az országos katonai iskola (Ludoviceum) tanárává nevezték ki, azonban a tanárságból nem lett semmi. 1848 végétől 1849 augusztusáig Bem táborában volt tiszt.

A szabadságharc bukása után Szatmár és Máramaros megyében bujkált, majd 1850-ben Pestre költözött és itt élt 1859-ig, a Gönczy Pál-féle magán nevelőintézetben tanítva. Ezután visszament Kolozsvárra, s az unitáriusok főiskolájában a bölcseletet és matematikát tanította. Ugyanekkor az Erdélyi Múzeum-Egyesület hívta meg a természetrajzi tár őrének és a múzeum igazgatójának; ebben a minőségében a Mikó-kertet füvészkertté alakította át. 1862-ben lemondott az unitárius főiskolán betöltött tanári állásáról és 1000 forintos alapítványt tett a kollégium részére. 1872-ben a kolozsvári tudományegyetem megnyitása alkalmával az elemi matematika rendes tanárává nevezték ki, azonnal prorektornak választották meg; 1875–1876-ban dékán volt a matematikai és természettudományi karnál és 1879–1880-ban egyetemi rektor volt. Előadta még a szanszkrit nyelvet és összehasonlító indogermán nyelvészetet. 1877 januárjában Meltzl Hugóval együtt elindította az Összehasonlító Irodalomtörténeti Lapok-at, amelynek 1880-ig volt a szerkesztője. 1884-ben nyugalomba vonult, de ezt követően is fogadott tanítványokat és figyelemmel kísérte a tudományos világ mozgalmait. A halála előtti héten vagyonát és könyvtárát az unitárius egyházra hagyta. Temetésére tanítványa, Herman Ottó expressz levelet küldött: „Mellékelve küldök egyetlen egy gyopár virágot, melyet magam szedtem az erdélyi havasokon, tegye a ma már ravatalon fekvő jó mesteremnek, Brassai Sámuelnek szíve tájára mint utolsó üdvözletet.”

Személyisége

Egész életében puritán életmódot folytatott, magára keveset költött, jövedelméből inkább tanítványait támogatta. Szeretett gyalogos utazásokat tenni és jól érezte magát egyszerű emberek között. Ragaszkodott a maga által kiszabott napi testmozgás elvégzéséhez: eleinte naponta 5000 lépés, kilencven éves kora után napi 3000 lépés volt a sétája. Esténként baráti társasága körében zenélt, harmóniumon, brácsán, csellón és zongorán játszott. A szigorú napirendtől csak a zene kedvéért tért el: bármikor kész volt Pestre, Bécsbe vagy akár Berlinbe utazni egy hangverseny kedvéért.

Soha nem nősült meg, háztartását édesanyja vezette. Modorát póriasnak tekintették, mert a ráció nevében elutasította a bevett társasági formákat. A korán megőszült, Erdély-szerte „Brassai bácsi”-ként ismert tudósról számos anekdota forog köznyelven, amelyek leginkább jóhiszeműségét és szórakozottságát, illetve különcnek aposztrofált szokásait illusztrálják.

Munkássága

Számos tudományos értekezést és tudománynépszerűsítő cikket, valamint könyvismertetéseket és zenekritikákat írt, amelyek lapokban, folyóiratokban és egyéb kiadványokban jelentek meg.

Írói álnevei: Canus, Világfi Antal és Zsámbokréti Gyula.

Az MTA 1837. szeptember 7-én levelező taggá választotta a matematikai és természettudományi osztályába, majd 1864. januárjában áttették a bölcseleti szakosztályba, illetve 1865. december 10-én rendes taggá választotta a történelmi és filozófiai osztályba. 1887. május 13-án tiszteleti taggá választották. A bécsi császári és királyi állat- és növénytani, s a nagyszebeni természettudományi társaság rendes, a bécsi cs. kir. birodalmi földtani intézet levelező tagja volt. Beszélte a nyugati nyelveket, emellett értett oroszul, szanszkritül, törökül és héberül is.

Nyelvészet

Brassait az intézményesedő nyelvészeten való kívülállósága, széles nyelvismerete és természettudományos gondolkodása kora nyelvtudományától teljesen független, azt messze megelőző felismerésekre tette képessé. A nyelv központi egységének a mondatot, a nyelvészet központi területének a szintaxist tekintette. Kimutatta, hogy az alany kategóriájának nincsen sajátosan nyelvi, univerzáléjellegű, a logikától független érvénye és hogy a mondat központi eleme az ige. Az univerzális mondatszerkezetet az ige és annak bővítményei („határzói”) alkotják és ez az egyes nyelvekben nyelvspecifikus eszközökkel valósul meg (pl. igeidőszerkezet, mellérendelések, egyeztetés). Különös súlyt fektetett a szórend szerepére, amelyet forradalmian új módon írt le. A nyelvtanuló számára is használható generatív modellt dolgozott ki arra, hogyan lehet tetszőleges elemekből érvényes magyar mondatokat létrehozni.

Nyelvpedagógiai elveit a Vom Sprachunterricht című, az Összehasonlító Irodalomtörténeti Lapok 1881-es évfolyamában megjelent írásában foglalta össze. Bírálta a latin grammatikai hagyományban megrekedt iskolai nyelvoktatást, amely szerinte a diákok többségénél kudarcot vall. Latin, német és francia nyelvkönyvében saját, mondatközpontú nyelvszemléletét érvényesítette. Hangsúlyozta a tanár és a diák közötti élő párbeszéd fontosságát és azt, hogy a szabályokat a diákkal magával, induktív módon kell felismertetni. A reformkorban kidolgozott nyelvpedagógiáját saját maga és a magyar kortársak is az 1880-as években divatossá vált ún. természetes (direkt) módszer előzményének tekintették.

Tevékenyen, mindkét oldal álláspontját elutasítva foglalt állást az ortológus–neológus vitában. Saját organikus nyelvszemléletét képviselve elvetette a tudatos, kampányszerű nyelvtervezés szükségét és lehetőségét. Felhívta a figyelmet a paraszti népnyelvre mint a köznyelv lehetséges forrására és a közösség nyelvízlésére, amely magától ítél az újítások sorsáról. Az idegen szavak kérdésénél fontosabbnak tartotta a mondatfűzést, a szórendet érő idegen hatást.

Tudományos felismeréseit magyarul publikálta, így azokról a nyelvtudomány nem vett tudomást. Magyar mondattani eredményei a századforduló után merültek feledésbe. Nyelvkönyvei, kezdeti sikereik ellenére megbuktak a középiskolai grammatikus hagyomány ellenállásán. Közvetlen utókora a különc, autodidakta nyelvészt látta benne.

Pedagógia

Brassai Sámuel tevékenysége fordulópontot jelentett a kolozsvári unitárius főiskola történetében: az ő nevéhez fűződik az 1841-ben végrehajtott tanügyi reform. Az unitárius egyház korondi zsinata elé terjesztett tervezetben a létező rendszer kemény és részletes kritikáját írta le, illetve összefoglalta javaslatait, amelynek fő elemei az alábbiak voltak:

  • a latin tanítási nyelv eltörlése;
  • a tanítók kinevezése ne osztályonként, hanem hét szak szerint történjen: latin, magyar–német, olvasás- és értelemkifejtő gyakorlatok, természetrajz, földrajz–történelem, szám- és űrtan, írás, rajzolás, ének és vallás;
  • állandó nevelésügyi bizottság létesítése, pedagogarkai állás létesítése (a pedagogarka feladata az volt, hogy a végzős diákok közül kiválassza a legjobbakat, akiket azután felkészített a tanítás módszereire).

A zsinat minden vita nélkül elfogadta a tervet és elrendelte azonnali életbeléptetését. Brassai az oktatás tárgyi feltételeinek megteremtésére megindította a Kék könyvtár tankönyvsorozatot, amelybe maga is számos kötetet írt. Adományokkal járult hozzá a vegytani és fizikai szemléltetőeszközök beszerzéséhez, a könyvtár gyarapításához, ezen kívül a zenei oktatás céljára harmóniumot is ajándékozott. A népiskolai törvény hatályba lépését követően módszertani könyvet és példatárat állított össze a néptanítók számára. Alapító tagja volt az 1846 januárjában megalakult Kolozsvári Nevelői Körnek, amely az oktatás korszerűsítését tűzte ki céljául.

Az oktatást illetően Brassai fő elve az volt, hogy keveset, lassan és jól kell tanítani. A tanítás során figyelembe kell venni a tanítvány képességi szintjét, és fel kell kelteni érdeklődését. Fontosnak tartotta a szemléltetést és az ismétlést. Figyelemmel kísérte az olvasó- és vitaegyletek munkáját, bátorította a diákok irodalmi próbálkozásait. A korban szokásos tekintélyelvű, szónokias oktatás helyett kérdésekkel vezette rá tanítványait az ismeretekre, az ifjakat barátaiként kezelte.

Matematika

A matematika területén kutatóként nem alkotott maradandót. Kolozsvár matematikai élete abban az időben szegényes volt, matematika művekhez nemigen juthattak hozzá még a művelt emberek sem, a kor élvonalába tartozó művekhez végképp. Amikor az egyetemen a matematikai tanszékeket létrehozták, az erdélyiek közül csak Brassai esetén lehetett arról szó, hogy valamelyikük élére kerüljön, tudományos hírneve, tekintélye miatt (már előtte is több tudományos szervezetben és intézményben fontos szerepet kapott: mint a Természettár őre és a Múzeum-Egylet igazgatója), így a lapok sokszor emlegették a jelöltek között. Valójában azt szerette volna, ha a pesti egyetemen a szanszkrit nyelv tanárának hívják meg (1870-ben meg is pályázta), de báró Eötvös József tanügyminiszter megkérdezte, hajlandó volna-e az alapítandó kolozsvári egyetemen valamilyen tanszéket vállalni. A választást Brassaira bízták, aki több tárgyat is megjelölt (filozófia, növénytan, pedagógia, művelődéstörténet, nyelvtudományok és matematika) – ez utóbb az új tanügyminiszternek, Trefort Ágostonnak, amikor végre eljött a döntés ideje, elég nagy fejtörést okozott, „nem könnyen állapodhatván meg abban, melyik tanszékre nevezzék ki”. Végül kinevezték nyilvános rendes tanárnak az Elemi Mennyiségtan tanszékre, amire – Boros György: Dr. Brassai Sámuel élete című könyve szerint – maga Brassai is a legkevésbé számított.

Bár jelentős felfedezés nevéhez nem fűződik, elévülhetetlen érdemeket szerzett a matematika oktatásában, tankönyvek és módszertani cikkek írásával. Ő volt az első, aki magyarra fordította és jegyzetekkel látta el Euklidész Elemek című művét. Az egyik legnagyobb gáncsolója volt viszont Bolyai János elismertetésének.

Főbb művei

  • Bévezetés a világ, föld és státusok esmeretére. Kolozsvár, 1834.
  • A füvészet elveinek vázolata. Lindley János nyomán. Kolozsvár, 1836.
  • Számító Sokrates. Fejbeli számolás kérdésekben. Angol mintára hazai viszonyokhoz alkalmazva. Kolozsvár, 1842.
  • Kolozsvár, 1842. (Ism. Athenaeum.)
  • A kisdedek számvetése angol mintára. Kolozsvár, 1842.
  • Rajzminták fiatal gyermekek számára. Angol előkép után magyarázó szöveggel. Kolozsvár, 1842.
  • A fiatal kereskedő arany abc-je. Montag R. J. után. Kolozsvár, 1847. (Kereskedői Könyvtár I. köt.)
  • Okszerű vezér a német nyelv tanulásában. Kolozsvár, 1845. Két rész.
  • Algebrai gyakorlatkönyv és kulcsa. Pest, 1853–57. Két rész.
  • Logika lélektani alapon fejtegetve. Pest, 1858.
  • Tigrisvadászat Indiában. Rice William után ford. Pest, 1859.
  • Az árnyékóra. (Ugyanott, 1859. , (M. Akadémiai Értesítő XIX. 4.)
  • A magyar mondat. Pest, 1860–63. Három közlés.
  • Magyar vagy czigány zene. Elmefuttatás Liszt Ferencz: Czigányokról irt könyvére. Kolozsvár, 1860.
  • Irodalmi pör a filozofia ügyében (species facti), melyben a tanuságot és botrányt kedvelő több mulatságot fog találni, mint népszerűtlen czíméből itélve gyanítaná. Kolozsvár, 1861.
  • Az akadémia igazsága. Kolozsvár, 1862.
  • Ingyen tanító franczia nyelvmester. I. rész. Kolozsvár 1863.
  • Nem csak az anyag halhatatlan. Kolozsvár, 1865.
  • Euklides elemei XV könyv. Pest, 1865.
  • A módszerről. Pest, 1867–69. Három értekezés. Székfoglaló a tört. philos. osztályban.
  • A magyar bővített mondat. Pest, 1870.
  • Számtan a népiskolákban. Az I. és II. osztály tanítója számára. Vezérkönyv és példatár. Pest, 1872. Két rész.
  • Számvetés a népiskolában a II. oszt. tanítványok számára. Pest, 1872.
  • Hogy kelljen a latin hajtogatást észszerűen gyorsan és sikeresen tanítani? Pest, 1872.
  • Commentator commentatus. Tarlózások Horatius satiráinak magyarázói után. Pest, 1872.
  • Paraleipomena kai katorthoumena. Virg. Aen. I. és II. Könyve magyarázata. Pest, 1873.
  • Hogyan kell és hogyan nem kell magyarázni az iskolában a latin autorokat? Kolozsvár. 1874.
  • A neo- és palaeologia ügyében. Budapest, 1875.
  • A gyógyszerészné. Beszély gróf Sollogub után oroszból ford. Budapest, 1877.
  • Logikai tanulmányok. Budapest, 1877.
  • A nyelvujítás és Ballagi. Kolozsvár, 1881.
  • A magyar nyelv ellenőre. Kolozsvár, 1881–82. (I. és II. fogás.)
  • A mondat dualismusa. Budapest, 1884.
  • Algebrai gyakorlatok. Budapest, 1883–84. Két rész.
  • Nézetek a vallás eszméjéről. Kolozsvár, 1887. Három értekezés.
  • Szórend és accehtus. Budapest. 1888.
  • A jövő vallása. Kolozsvár. 1886.
  • Vallás és hit. Kolozsvár, 1887.
  • A Jézus istensége. Kolozsvár, 1887.
  • A növény nevek leirása. Kolozsvár, 1888.

Emlékezete

Röviddel Brassai halála után tanítványa, Kőváry László írt méltató cikket pályafutásáról. Az első világháború előtt főleg a humán tudományok terén kifejtett tevékenységét méltatták. A két világháború között kezdődött természettudományi munkásságának értékelése, pedagógusi tevékenységének, illetve a zeneművészethez fűződő kapcsolatának feldolgozása. A két világháború között az unitárius vallású egyetemi és főiskolai hallgatók ifjúsági egyesülete Brassai Sámuel nevét vette fel.

1958-ban a kolozsvári 7-es számú középiskolát egy kormányrendelettel Brassai Sámuel Líceumnak nevezték át. A középiskola különböző rendezvényekkel tartotta fenn a névadó emlékezetét (Brassai-díj, Brassai-kupa, az iskolai folyóirat Brassai-különszáma).

1997-ben, Brassai halálának századik évfordulóján, az újjáalakult Erdélyi Múzeum-Egyesület emlékülést tartott, melynek anyaga 2005-ben jelent meg. A kötet előszavában Péntek János nyelvész újradefiniálja Brassai Sámuelnek a tudományban elfoglalt helyét: „… A mondat szerkezetére vonatkozó felismerései, mint az itt közreadott előadásszövegek is bizonyítják, legalább egy évszázaddal megelőzték nem csupán a magyar, de az egyetemes nyelvtudomány korabeli színvonalát.”

2002-ben a Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete megalapította a Brassai Sámuel-díjat, az alkalmazott nyelvészet területén elért kiváló teljesítmények elismerésére.

Erkölcsi tartása és a közjó érdekét szolgáló életpályája miatt mind az erdélyi, mind a magyarországi unitárius egyház tisztelettel adózik emlékének.

(Forrás: Wikipédia)