• Telefon : 49 542 180
19máj
2017
0

Fenntarthatósági Témahét – 2017.

A Fenntarthatósági Témahét 2017. április 23-28. között került megrendezésre iskolánkban, melynek célja az volt, hogy a diákok az ökológiai lábnyomunk csökkentésének módjáról ismereteket szerezzenek, és átérezzék e téma kiemelt fontosságát. Elsősorban természettudományos tanórákon megtudták, mi az a passzív ház, milyen költséghatékony és egyben környezetkímélő technológiákkal van ellátva.

Kiegészítő programok is színesítették/zöldítették a témahetet:

  • A Föld napján tanár és diák együtt, egy időben taposta laposra a PET palackokat (flashmob).
  • Közös faültetésre is sor került az udvaron, eközben együtt énekeltük az angol órákon feldolgozott Heal the world (Michael Jackson) című dalt.
  • Az aulában egész héten információs paravánok voltak kiállítva, melyeken a közelmúltban megvalósított nagyszerű ötletekről, technológiákról, érdekességekről lehetett olvasni. Így betekintést lehetett nyerni, hogy a világon milyen erőfeszítések történnek annak érdekében, hogy a jövőben is élhető legyen egyetlen Földünk. Ehhez az is feltétlenül szükséges, hogy mindenki környezettudatosan gondolkodjon, cselekedjen.
  • PET palackból készült dísz- és használati tárgyakat is lehetett készíteni, és az aulában kiállítani.
  • A Ki a legzöldebb Brassais? c. környezetvédelmi vetélkedőn 10 csapat is részt vett, nagyon kitettek magukért a diákok, szoros volt a verseny.

I. helyezett: Nagytudásúak: Mezei Márta, Papp Dorina, Filipkó Veronika (3/11.V)

II. helyezett: Nyuszik: Csáji Krisztina, Lente Katalin, Lipcsei Barbara, Funák Alexandra, Illés Andrea (2/10.V)

III. helyezett: NBH: Horváth Beáta, Pásztor Nikoletta, Erős Helga (2/10.V)

Ezúton is gratulálunk nekik!



Nincs hozzászólás

Hozzászólok