• Telefon : 49 542 180

25máj
2017
0

Brassaisok eredményei az „Irinyin”

Ebben az évben május 19-én került sor a kazincbarcikai Irinyi János Református Szakgimnázium, Szakközépiskola és Diákotthonban az „Irinyi János élete és kora” országos műveltségi verseny jubileumi rendezvényére. A reformáció 500., Irinyi János születésének 200. és az iskola fennállásának 60.évfordulója alkalmából megrendezett döntőben a Brassai két csapattal képviseltette magát. A 10. G osztályos Balla Bátor, Nótár […]

29Már
2017
0

Brassaisok sikerei országos versenyeken

2017. március 18-án került sor Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Stefánia palotájában a Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület által szervezett országos tanulmányi versenyek döntőjére, melyen iskolánk két csapata is részt vehetett. Az „Örökségünk ’48” elnevezésű történelmi vetélkedőn Balla Bátor, Nótár Erik Márk és Széplaki János 10.G osztályos tanulók a 11. helyen végeztek. Felkészítő tanáruk Kiss Éva. A […]

15ápr
2016
0

Brassaisok az Országos Illemtani Csapatversenyen

„Nem másokért viselkedünk, hanem önmagunkért és egymásért.” Az idézet dr. Sille István : Illem, etikett protokoll című könyvének mottója. A mű szerzője volt az Országos Illemtani Csapatverseny zsűrijének elnöke 2016. április 14-én, Győrben. A döntőbe jutott csapatoknak rendkívül sokrétű tudásról kellett számot adniuk. Köszöntőírás, versenytáncok azonosítása, terítés, menü összeállítás, villámkérdések, baki vadászat is szerepelt a […]

29okt
2014
0

Brassais diákok Kazinczy lábnyomán

2014. október 14-én került sor Sátoraljaújhelyen a Kazinczy lábnyomán vetélkedő megrendezésére, amelyen iskolánk csapata 4. helyezést ért el. A Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozat keretében idén második alkalommal rendezte meg A Magyar Nyelv Múzeuma a Kazinczy lábnyomán vetélkedőt. Dr. Nyiri Péter múzeumigazgató megnyitója után a csapatok elindultak azon az úton, amelyet Kazinczy Ferenc széphalmi birtokáról naponta […]

13okt
2014
0

Sulisárkányok

„SULI-SÁRKÁNYOK” 2014. szeptember 19-én megrendezésre került a VII. Tiszaújvárosi nyílt területi Iskolai Sárkányhajó Bajnokság Az első 3 helyezett éremdíjazásban részesült. Iskolánk csapatai és eredményei a következők: 1. helyezett Csapatnév: “Vegyesek” Csapattagok: Kovács Konstantin, Mátyás Tamás, Mészáros Gergő, Okváth László, Okváth Imre, Ónodi Dániel, Szobonya Krisztián, Báncs Balázs, Maczó Dávid, Mecsei Tamás, Németh Ákos. 2. helyezett Csapatnév: […]